A mennyiségi lazítás (Quantitative Easing – QE) tekintetében egymástól eltérő és ellentmondásos meghatározások léteznek. Ám alapvetően egy (a központi bankok által végrehajtott) piaci műveletről van szó, amely fokozza a likviditást és az inflációt, és amelynek állítólagos célja egy nemzet gazdaságának stimulálása, a vállalkozások és fogyasztók fokozott hitelfelvételre és költésre való ösztönzésével.
Hogyan működik?
A művelet általában abból áll, hogy egy központi bank értékpapírok (például részvények, kötvények és kincstári instrumentumok) kormányzattól vagy a kereskedelmi bankoktól való vásárlásán keresztül pénzt pumpál a gazdaságba.
A központi bankok új hitelek kihelyezésével pénzeszközöket adnak a tagintézmények tartalékához (amelyeket a bankok körében alkalmazott résztartalékolási rendszer szabályaival összhangban képeznek). Mivel az új hitel mögött sem áru- sem egyéb fizikai értékkel rendelkező fedezet nincs, a mennyiségi lazítás lényegében a semmiből teremt pénzt.
Ezért a QE célja a pénzkínálat növelése, a pénz elérhetőbbé tétele és ezáltal a gazdasági tevékenység és növekedés stimulálása. Az elképzelés szerint a kamatrátákat alacsonyan tartják a vállalati és fogyasztói hitelezés fokozása, valamint a gazdaságba vetett általános bizalom elősegítése érdekében. A gyakorlatban azonban a QE nem mindig működik, és valójában nagyon is ellentétes megítélésű szemlélet, amelynek akadnak védelmezői és ellenzői is.
A QE egy viszonylag új, expanzív monetáris politika. Egyes tudósok szerint (de ez még vita tárgya) a való életben első alkalommal az 1990-es évek végén alkalmazta a japán központi bank (Bank of Japan). Ez azért kétséges, mivel számos közgazdász vitatja, hogy az abban az időben folytatott japán monetáris gyakorlat valóban mennyiségi lazításnak tekinthető-e. Az azóta eltelt időszakban számos más ország vezetett be QE-intézkedéseket, amelyekkel a gazdasági problémáikat kívánták minimalizálni.
Mi váltotta ki a mennyiségi lazítás alkalmazását?
A QE-t olyan problémák kezelésére dolgozták ki, amelyek akkor keletkeznek, amikor a hagyományos, modern banki gyakorlatok nem képesek megelőzni a recessziót. A QE elsődleges célja az infláció növelése (a defláció elkerülése érdekében), az alapkamat módosítás pedig a központi bankok egyik fő eszköze az inflációs ráta ellenőrzés alatt tartására. Amikor a hitelezés a pénzügyi tevékenységek lelassulnak, az adott ország központi bankja csökkentheti a kamatlábat, hogy gazdaságosabbá tegye a bankok számára a hitelek kihelyezését. Ezzel ellentétben amikor a dolgok egy kicsit túlságosan elszabadulnak – a költések és a hitelezés mértéke pedig kockázatos szintre emelkedik –, egy magasabb kamatláb sorompóként működhet.
Hatékony eszköz a mennyiségi lazítás?
Röviddel a 2008-as pénzügyi válság végét követően a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kiadott egy nyilatkozatot, amelyben a QE-t hatékony, rendhagyó monetáris eszközként tárgyalta. Az elemzésben a legnagyobbak közül öt központi bank szerepelt: a US Federal Reserve (Amerikai Egyesült Államok), az Európai Központi Bank, a Bank of England (Egyesült Királyság), a Bank of Canada (Kanada) és a Bank of Japan (Japán).
Mindegyik intézmény egyedi stratégiát alkalmazott, de a többségük drámaian emelte a teljes piaci likviditást. A jelentés szerint a központi bankok által végrehajtott intervenciók sikeresek voltak, és a megnövelt likviditás fontos szerepet játszott az elhúzódó gazdasági válság és a pénzügyi rendszer összeomlásának elkerülésében.
Ugyanakkor a QE nem mindig hatékony, és az eredményessége nagyban függ a kontextustól és a stratégiától. A mennyiségi lazítással (vagy hasonló megközelítéssel) kísérletező gazdaságokban sok esetben nem jött létre a kívánt hatás. Nem megfelelő kezelés esetén a pénzpumpálás a gazdaságba és a kamatcsökkentés váratlan és nemkívánatos kimeneteleket eredményezhet. Alább felsorolunk néhány potenciális előnyt és hátrányt.
Potenciális előnyök és pozitív hatások
Több hitelezés: a Központi Bank eszközvásárlásain keresztül a bankoknál tapasztalt pénzeszköz növekedésnek több hitelkihelyezésre kellene ösztönöznie a bankokat.
Több hitelfelvétel: a fogyasztók és a vállalkozók alacsony kamatráták mellett nagyobb valószínűséggel bocsátkoznak újabb adósságba.
Nagyobb költekezés: a fogyasztók növelik kiadásaikat, mivel a sok új hitelkihelyezésen és kölcsönfelvételen keresztül több pénz jön létre. Az alacsony kamatráták mellett a pénz megtakarításokban tartása nem vonzó alternatíva.
Foglalkoztatás növekedése: amikor a vállalkozások a hiteleken keresztül több tőkéhez férnek hozzá és a megnövekedett fogyasztói kiadások nyomán emelkedik a forgalmuk, az terjeszkedésre és több munkavállaló felvételére ösztönözheti őket.
Potenciális hátrányok és negatív hatások
Számos szakértő kifejezi abbéli aggályát, hogy a QE csak egy sebtapasz, amely elfedi a gazdaságot előbb-utóbb romba döntő nagyobb, strukturális problémákat. Néhány példa a potenciális hátrányokra:
Infláció: a QE nyomán létrejövő megnövekedett pénzkínálat természetes módon inflációt teremt. A termékek iránti verseny növekedni fog, mivel változatlan árukínálat mellett több pénz lesz forgalomban. A nagyobb kereslet magasabb árakhoz vezet. Ha nem kezeli megfelelően, az inflációs ráta gyorsan emelkedhet és hiperinflációba torkollhat.
Nincs kényszer a hitelezésre: a mennyiségi lazítás során a kereskedelmi bankoknak a központi banktól kapott pénzt több hitel kihelyezéséhez kellene felhasználniuk. Ám az eljárásban nincs semmi, ami ezt megkövetelné tőlük. Például amikor az Amerikai Egyesült Államokban a 2008-as pénzügyi válság után elkezdtek QE-t alkalmazni, sok bank megtartotta az újonnan szerzett vagyonát, ahelyett, hogy azt szétterítette volna maga körül.
Több adósság: a több kölcsönfelvétel előnye azt eredményezheti, hogy a vállalkozások és a fogyasztók több hitelt vesznek fel, mint amennyit megengedhetnek maguknak, ami negatív következményekkel járhat a gazdaságra nézve.
Hatással van más befektetési eszközökre: a kötvénypiac gyakran negatívan reagál az instabilitásra és a hirtelen változásokra, amelyek a QE-intézkedések bevezetése után igen gyakoriak.
Példák
Néhány példa azon országok közül, amelyek központi bankja mennyiségi lazítást alkalmazott:
Bank of Japan (Japán): 2001–2006 és 2012–től máig (Abenomics).
A QE-erőfeszítések nem csökkentették az ország pénzügyi problémáit. A japán jen gyengült az amerikai dollárral szemben, és az import költsége növekedett.Amerikai Egyesült Államok: 2008–2014.
Az USA három körben alkalmazott mennyiségi lazítást az ingatlanpiaci válság és az azt követő recesszió kezelése érdekében. A gazdaság magához tért, de vitatható, hogy ez a mennyiségi lazítás eredménye volt-e. Kanadával összevetve – ahol nem alkalmaztak QE-gyakorlatot – nem észlelhető figyelemre méltó különbség.Európai Központi Bank: 2015–2018.
Az eurózónának volt néhány bizonytalan próbálkozása a stabil inflációval és alacsony munkanélküliséggel, valamint egy erős 2017-es gazdasági évvel, de még mindig küzd a nem túl biztató bérnövekedéssel és az emelkedő kamatrátákkal.
Záró gondolatok
Rendhagyó monetáris stratégiaként a QE talán segített néhány gazdaságnak talpra állni, de annyi biztos, hogy ellentmondásos stratégiáról van szó, és még ez a megállapítás is vitatható. A potenciális kockázatok többsége – mint a hiperinfláció és a túlzott mértékű adósság – még nem jelentkezett pusztító mértékben, de néhány ország, amely korábban QE-t alkalmazott, a pénzneme megingását és más gazdasági területeken és piacokon jelentkező káros hatásokat tapasztalt. A hosszú távú következmények nem elég világosak, és a QE hatásai a kontextustól függően teljesen eltérők lehetnek.