TL;DR
Az internet egy új korszak küszöbén áll, ahol a kriptoprojektek és a tőzsdén jegyzett társaságok egyaránt kutatják a metaverzum lehetőségeit. Egyes vállalatok magabiztos módon már korán beléptek a metaverzumba, míg mások kívülről figyelik az eseményeket, pedig a technológiájuk egyértelműen illeszkedik a metaverzumhoz. Az ilyen vállalatok általában valamilyen immerzív hardvert, 3D-technológiát, interaktív platformokat, összekapcsolhatóságot, blokklánc technológiát vagy biztonsági megoldásokat fejlesztenek, vagyis a metaverzum létrehozásához elengedhetetlen elemeket.
Bevezetés
A metaverzum lehet az egyik olyan technológiai trend, amely a feje tetejére állítja a kialakult piaci struktúrákat. A metaverzum felépítéséhez szükséges új technológiák emellett mindenkinek lehetőséget adnak, hogy az internet életének következő szakaszában részt vegyen, legyen szó új projektekről, tőzsdén jegyzett vállalatokról vagy akár egyedi befektetőkről.
Miért fektessek a metaverzumba?
A metaverzum rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert. Azzal, hogy felvette a Meta nevet, a Facebook megerősíthette a köztudatban, hogy a metaverzum több, mint múló divathóbort. A kriptoprojekteken kívül számos nagyvállalat is elkezdte felismerni, hogy a metaverzum az internet evolúciójának következő lépcsőfoka.
Története során az internet egy sor jelentős változáson esett át – nevezetesen a Web1, a Web2 és a Web3 fázisokon. Az internet első verziója főként statikus weboldalakból állt, amelyek csak információ megjelenítésére voltak alkalmasak. Manapság a Web2 korszakában a felhasználók közösségi platformokat és dinamikus weboldalakat látogathatnak, amelyeken megváltoztathatják adataikat és feltölthetik saját tartalmaikat.
Most a Web3 előretörésére számítunk, amellyel a metaverzum is megvalósulhat. A Web3 nyitottabb, egymáshoz több szálon kapcsolódó, intelligens weboldalakból és webes alkalmazásokból áll majd, ami lehetővé teszi, hogy felhasználók nagyobb mértékben élhessenek az adataik és tartalmaik feletti tulajdonosi és ellenőrzési jogaikkal. Ezen keresztül a Web3 meggyengítheti a mai világ nagy és centralizált Web2 vállalatainak pozícióját.
Ahogy a metaverzum, úgy a Web3 sem létezik még. Viszont a létrehozásukhoz elengedhetetlen technológiák némelyike már igen. Például a blokklánc és a kriptovaluták biztosíthatnák a decentralizációt és a digitális gazdaságot a Web3 számára.
Emellett a virtuális valóság (VR) és a kiterjesztett valóság (AR) segítségével fejlődhet az online szociális interakció a Web3 platformokon. Ezzel egyidejűleg a mesterséges intelligencia (AI) javíthatja a nyelvi információk feldolgozását (például az ügyfélszolgálati botok esetén) a Web3 világában, mivel képes összekapcsolni az ember alkotta tartalmakat a gép által beolvasható adatokkal.
A metaverzumban mindenki lehetőséget kap, hogy a következő internetkorszak részese legyen. Például az új projektek metaverzum komponenseket építhetnek, és megoldást kínálhatnak az internet jelenlegi problémáira. Továbbá a nagyobb pénzügyi szabadságot élvező vállalatok létfontosságú technológiákat fejleszthetnek, és felderíthetik, hogy a jelenlegi termékeik és szolgáltatásaik hogyan járulhatnak hozzá a metaverzumhoz. Még az egyéni befektetők is kivehetik a részüket a Web3-ból, ha a metaverzumhoz köthető vállalatok részvényeit vásárolják.
Hogyan fektetnek be a nagyvállalatok a metaverzumba?
A tőzsdén jegyzett cégek megvizsgálták, hogyan illeszthető a metaverzum az igényeikhez. A Microsoft például a virtuális irodákra és munkavégzési környezetekre fókuszál a metaverzumban, míg a Google egy AR-megoldáson dolgozik, amely a digitális és a való világot köti össze. A Fortnite-ot jegyző Epic Games játékstúdió is azt tervezi, hogy AR, VR és 3D-tartalmakkal színesíti a platformjait.
Ezek a fejlemények rálátást nyújtanak a felhasználóknak a projektek mögötti vállalatok céljaira. Bár nem lehet tudni, hogy mely vállalatok lesznek sikeresek a metaverzumban, a felhasználók már vásárolhatnak a részvényeikből – ez az egyik módja annak, hogy a felhasználók részesei legyenek a metaverzum ökoszisztémájának, és segítsék a fejlődését.
A vállalkozások a versenyképességük elvesztését kockáztatják azzal, ha nem tartanak lépést a gazdaságban bekövetkező alapvető változásokkal, például a technológiai fejlődéssel. Az ilyen változások kapcsán általában új, domináns vállalatok jelennek meg, amelyek maguk mögé utasíthatják a korábbi piacvezetőket, akik akár el is tűnhetnek a térképről.
A metaverzum iránti növekvő érdeklődés talán annak köszönhető, hogy a vállalatok a metaverzumot tekintik a következő úgynevezett szekuláris trendnek. A szekuláris trendek az iparban bekövetkező jelentős változások, amelyek hosszú időn keresztül alakulnak ki, ilyen volt például a személyi számítógépek, a mobileszközök és az e-kereskedelem megjelenése. Éppen ezért a vállalatok szükségesnek tekinthetik, hogy a jövőbeni érvényesülésük érdekében valahogy részt vegyenek a metaverzumban.
A tőzsdén jegyzett vállalatok különböző módokon léphetnek be a metaverzumba, illetve támogathatják azt. A jelen cikkben szó lesz az immerzív hardverekről, a 3D szoftverekről, az interaktív platformokról, a kapcsolódásról, a blokkláncról, a félvezetőkről és a biztonságról.
A metaverzum-befektetés különböző rétegei
Immerzív hardver
A manapság népszerű fogyasztói termékek csak a látvány és a hang átadására képesek. A jövő metaverzum hardvere még a saját elképzeléseink szerint is általában csak a VR-szemüvegeket jelenti. Azonban az immerzív hardver az érintés dimenzióját is megnyithatja a metaverzumban. A potenciális haptikus eszközök például lehetővé tehetik, hogy az emberek fizikai kapcsolatot létesítsenek a virtuális világgal.
3D szoftverek
A való világot a lehető leghűségesebb módon visszaadó digitális környezetek megteremtése nehéz és időigényes lehet. Azonban a 3D kamerák talán segíthetnek, hogy a 3D szoftverek megoldják a feladatot.
A fejlesztők először filmre veszik a természetes környezetet, aztán a 3D téradatokat betáplálják a használt szoftverbe. Ez a szoftver aztán feldolgozza az adatokat, és létrehozza a felvett világ virtuális másolatát, amelyre a felhasználók építhetnek a metaverzumban.
Interaktív platformok
Az online vásárlás a Web2 korszakban nagyon népszerű lett – az interaktív eszközökkel a felhasználók a kosarukba tehetik a termékeket, és a képernyő megfelelő pontjaira kattintva válthatnak egyik oldalról a másikra. Hasonlóképpen natív interaktív eszközök és terek is szükségesek ahhoz, hogy a felhasználók a metaverzummal érintkezhessenek. Az interaktív platformokkal ez valóra válna, és fokoznák az aktivitást a metaverzumban.
Kapcsolódás
A gyors kapcsolat az internet megjelenése óta elengedhetetlen. A metaverzumhoz is villámgyors kapcsolat kell majd, hogy a felhasználók valós időben végezhessék munkájukat, élvezhessék mások társaságát és játszhassanak. Emellett a számítógépeknek is elég erősnek kell lenniük, hogy megjeleníthessék a zökkenőmentes kapcsolódáshoz szükséges 3D világot.
Blokklánc
A blokklánc technológia a metaverzum alapvető rétegévé válhat. Decentralizált és transzparens módon teszi lehetővé a digitális tulajdonjog igazolását, a digitális gyűjtemények létrehozását és a rendszerirányítást. Emellett elősegíti a hozzáférhetőséget és az interoperabilitást.
A blokkláncon létrehozott kriptovaluták továbbá lehetővé teszik, hogy felhasználók értéket továbbítsanak, miközben dolgoznak vagy társasági életet élnek a metaverzumban. A metaverzumban a blokklánc további alkalmazási lehetőségét jelentik a nem-helyettesíthető tokenek (NFT) és a decentralizált pénzügy (DeFi) világa.
Félvezetők
Ahogy már említettük, a metaverzum magasabb számítási kapacitásokat követel majd, így a félvezető-technológia terén is előrelépéseket tesz szükségessé. Emellett a fejlettebb félvezetők azért is elengedhetetlenek a metaverzum számára, mert nagy mennyiségű adatot generál majd, amelyet tárolni kell.
Értékpapír
A metaverzum hatalmas mennyiségű adatot gyűjt majd a felhasználóitól, akik közül sokan szeretnék titokban tartani a kilétüket, és nem szeretnék, hogy a személyazonosságuk, pénzügyeik vagy más érzékeny adatuk bármilyen információmorzsája rossz kezekbe kerüljön. Éppen ezért a metaverzumnak kiberbiztonsági megoldásokra is szüksége lesz.
Mely vállalatok érintettek a metaverzumban?
Unity Software
A Unity Software a 3D szoftveripar vezető vállalata. Jelenleg az összes előállított 3D tartalomhoz az ő szoftvertechnológiáját használják. Éppen ezért okkal feltételezhető, hogy a Unity Software részt vesz majd a metaverzum tartalmak előállításában.
Shopify, Inc.
A Shopify a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi platformja. Az aktuális szoftvertermékeivel az online kiskereskedőket célozza meg, segítve őket a fizetések kezelésében, az analitikák létrehozásában és a rendelések teljesítésében. Ezzel a metaverzumban a kereskedelmi kapcsolatok potenciális alakítója lehet. A Shopify NFT platformja már béta verzióban fut, és lehetővé teszi az NFT-k értékesítését a webáruházában. Emellett van egy tokenkorlátozott kereskedelmi platformja is, amelyen az ügyfelei kapcsolatba léphetnek a rajongóikkal és növelhetik eladásaikat.
Meta Platforms Inc.
Miután lecserélte régi nevét (Facebook), a Meta dollármilliárdokat fektetett a metaverzum tartalmak, szoftverek, AR- és VR-eszközök fejlesztésébe.
Match Group Inc.
A Match Group olyan népszerű randialkalmazások anyavállalata, mint a Tinder és a Hinge. A dél-koreai social discovery és videotechnológiai ágazatban vezető Hyperconnect 2021-es felvásárlása után olyan új, digitális csatornákat hozott létre, amelyeken keresztül az emberek határokra és nyelvi korlátokra tekintet nélkül találkozhatnak és új kapcsolatokat építhetnek.
CrowdStrike Holdings
A CrowdStrike Holdings egy kiberbiztonság-technológiai vállalat, amely felhőalapú védelmet nyújt az adatvédelmi incidensek ellen, és mint ilyen, megfelelhet a metaverzum kiberbiztonsági igényeinek.
Záró gondolatok
A technológiai ipar berkein belül izgalmas téma a metaverzum, amely máris meghozta számos vállalat befektetési kedvét annak ellenére, hogy valójában még nem is létezik. A Web3 potenciális képessége, hogy a hatalmat a centralizált Web2 óriásvállalatok helyett az emberek kezébe adja, azt eredményezheti, hogy új projektek, tőzsdei vállalatok és akár egyéni befektetők is befektethetnek a létfontosságú infrastruktúráiba.