Zéróismeretes bizonyítás

A zéróismeretes bizonyítás, vagy zk-protokoll, egy olyan hitelesítési módszer, amely egy bizonyító és egy hitelesítő között zajlik. A zéróismeretes bizonyítási rendszerben a bizonyító képes bebizonyítani a hitelesítőnek, hogy birtokában van egy adott információnak (például egy matematikai egyenlet megoldásának) anélkül, hogy felfedné magát az információt. Ezeket a bizonyítási rendszereket a modern kriptográfusok felhasználhatják az adatvédelem és a biztonság növelésére.

Egy zk-bizonyításnak két alapvető követelménynek kell megfelelnie, a teljességnek és a megbízhatóságnak. A teljesség arra utal, hogy a bizonyító képes-e bizonyítani az adott információ nagy valószínűséggel pontos ismeretét. Ahhoz, hogy a bizonyítás megbízható legyen, a hitelesítőnek képesnek kell lennie megbízhatóan megállapítani, hogy a bizonyító valóban birtokában van-e az információnak vagy sem. Végül ahhoz, hogy a bizonyítás valóban zéróismeretes legyen, a bizonyításnak el kell érnie mind a teljességet, mind a megbízhatóságot anélkül, hogy a kérdéses információ valaha is átadásra kerülne a bizonyító és a hitelesítő között.

A zéróismeretes bizonyítást leginkább olyan alkalmazásokban használják, amelyekben elengedhetetlen az adatvédelem és a biztonság. A hitelesítési rendszerek például zk-bizonyítást használhatnak a hitelesítő adatok vagy személyazonosság ellenőrzésére anélkül, hogy azokat közvetlenül felfednék. Például használható annak ellenőrzésére, hogy egy adott személy rendelkezik-e jelszóval egy számítógépes rendszerhez anélkül, hogy a jelszót fel kellene fedni.